Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mese vége folytatódik

 

Hol volt, hol nem volt, még a messziségen is túl, élt egy gonosz boszorkány. A gonosz boszorkány rabul ejtett egy gyönyörű lányt. A lány olyan szép, mint a tenger, de ez a gonosz boszorkány akkor sem engedi el! És még nem elég neki egy sárkány is csatlakozott ki, tűzokádó is, és bárki vagy bármi is, ki próbálná szabadítani őt, a sárkány ott terem. A sárkány nagy és hatalmas. Eddig minden hős harcos próbálták kimenteni a gyönyörű lányt, de mindenki pórul járt. A boszorkány átka egyre erősebb és erősebb. A lány könnycseppeket ejt a torony leg felsőbb tetején, és arról ábrándozik, milyen lenne kint a szabadban lenni! De ez csak mese. Eddig senki nem tudta őt ki hozni erről a szörnyű helyről. A lányt Juliannának hívták. Gyönyörű hosszú haja van, és kék szeme, ki szíve szomorú. Szomorú, mert nem lehet szabad, szomorú, mert nem mosolyoghat? Szeretne szabad lenni! Szabad, mint a madár! Kiengedni a szárnyat, s szárnyalni! Most is, itt ülök, és bánkódom… pedig élvezhetném a friss szabad levegőt, ahogy a fákat süvíti a szél! Az ablakon rács van, a torony nagyon magas. És még nem elég, a banya tüskéket szórt a tornyon, hogy ne tudjak megszökni. Ez, nem igazság? Szabad akarok lenni! Szárnyalni, mint a madár! – és e helyett itt vagyok. Még a napot sem látni, csak ahogy bevilágít a napsugarak az ablakrácson át. Látni lehet, könnyes szemem, ahogy meg világít a nap. Volt már akik, ki akartak innét hozni. De a banya, megátkozta azokat akik, ide merészkedtek… még a várat is. Szörnyű! Szabadság… csak erre vágyom! Semmi másra – sóhajtom. A könnyem ismét végig folyt arcomon. A banya megjelent, a toronynál. Gonoszan felkacag.

- Hm… na, milyen érzés? Milyen érzés a fájdalom? – ha hahaha… felkacagott a boszorkány.

- Nevess, nevess addig, amíg meg teheted. Boszorkány… - sziszegem fogaim közt. Ekkor a banyán hihetetlen sötét árny szabadult fel, haragja egyre erősebbé vált.

- Ó, szóval így állunk? – nevet fel a boszorkány.

- Egyszer úgy is, úgy is szabad leszek! – állok fel dühömben. És akkor tán, nem kell látnom ocsmány képét!

- Ugyan már, te lány! Mégis… mégis ki hozna ki? Aki eddig meg próbálta, senki nem tudott kihozni innét téged! Úgy hogy, ne is próbálkozz! – vicsorítja fogsorai közt a banya.

- Gyűlölöm magát! – könnyeim áztatták arcom, de most sötét árny jött elő, amin, a banyán is látszódott, hogy nem igazán örült, a kiejtésemnek.

- Szóval, gyűlölsz mi? Ezt érdemlem? Én neveltek fel téged, kis korod óta! Úgy hogy fogd be, és kuss legyen! – pofon vágott.

- Maga? Ezt, nem kellett volna! Mégis ki ő? – Egyébként is, szarom le, hogy ön nevelt fel engem! Akkor nem zárna itt, és tartana fogva engem, mint egy bűnözőt! – kiabálom torkom szakadtából. – Ha jól nevelt volna, akkor nem itt rohadnák, hanem a friss szabadban futkároznánk, mint a gyerekek kint az utcán! Olyan nagy kérés ez? Én, én csak el akarok innét menni! – ekkor még jobban dühös lett.

- Aha. Szóval arra célzol, hogy gonosz vagyok? Én csak a javadat akarom! Fogd már fel! – meg fordul a banya, köpenyét megigazítva távoz. – „még hogy a javamat”! Akkor nem tartana itt, és már rég szabad lennék! Ismét leültem, az ablak mellet. És kifele bámultam a rácsokon keresztül, ahogy a hold bevilágít… barátaim egy sincs, így nem tudom milyen érzés. Egyedül vagyok, és leszek életem végéig. Pedig csak szabad akartam lenni!

 

~ Folytatás következik ~

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.