Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 




Stan és Kyle

1. rész Gyűlölve szeretni

South Park városában, végre jó lett az idő. Gyerekek sokat vannak kint a friss szabadban… fociznak, kint olvasnak, futna, stb. Egy ilyen pompás időben miért ne lennénk kint? Én, és a haverjaim mindig a tónál lógunk, ott szoktunk horgászni, és pont jó arra az idő. Szeretek a haverjaimmal lenni, de leg főbbképpen Stan-nal. Stan nekem olyan, mint egy lelki társ. Ki tart mellettem és, meg véd mindentől. Ő, az igaz szerelmem, ha lehet ilyet mondani. Már kis korom óta, szerettem őt, és szeretem még mindig, csak ő nem tudja. Ő mindig is Wendy iránt érzett szerelem, ami még mindig nem múlt el neki, és nem is fog. Nos, itt ülünk a csöndes tón, és horgászunk, de eddig még nem jöttek elő a halak. Én csak halkan sóhajtok. Miért nem vesz végre észre engem? Tudhatná, hogy mennyire szeretem őt, és szeretem is még mindig. De ha kiderülne a dolog, akkor Cartman életem végéig szekálni fog ezzel. - Lehet, hogy nem akarnak elő jönni a halak, biztos megijedtek tőlünk nem de? - kérdezem, a többiektől, de Stan csak egy vállrángatással jelezett nekem. – Egyébként, ha nem jönnek elő azok a kibaszott halak, én megyek le oda, és erőszakkal hozom őket a vödörbe! - mondja, türelmetlenül. Fogalmam sincs, mi lehet a baja, reggel óta ilyen mogorva… bár tudnám, mi lehet a baja?
- Te, Stan? – Stan felém fordul, olyan dühös mit a cseresznye paprika, inkább befogom a nagy pofám, és nem szólalok meg.
- Mit akarsz? – kérdezi bunkó hangon. Förmedt rá, már semmit.
- S… semmit! – vágom rá, és nem nézek a szemébe sem. Ilyenkor nem jó, ha felbosszantjuk őt. Cartman, a szokása csak henyél a fa alatt, és nem hajlandó dolgozni sem. Stan inkább őt békén hagyja. Kenny, meg csak csöndben dúdolgat magában. Én Kenny-re pillantok, ő meg rám mosolyog, azokkal a csodaszép kék szemekkel. Egyből bele is pirultam. De azok az átkozok halak, tényleg nem akarnak elő jönni. De hogy miért nem az fogalmunk sincsen.
- Na, jó én föl adom! – vágja be a vödörbe a horgász felszereléseket, és dühében belerúgott az apró kavicsba, és erre elő bukkantak a halak is. Stan a vízre pillantott, de most már pechje van.
- A kurva anyátokat büdös halak! – morgolódik magában. Majd távozni készül, de én meg szólaltam.
- H… hova mész Stan? – fordul felém, szikrázó tekintettel. Most nem tudom tényleg mi a baja! Reggel óta, csak ilyen. Szótlan volt, és ráadásul bunkó hangon beszélt hozzám. Amit nem tűrök!
- Haza, szerinted hova megyek? – kérdezi felém dühös hangnemen, majd erre a többiek is felfigyeltek. A kezem lendült Stan-en. Vagyis jó erősen pofon vágtam. A kezemet szorongatom, egy kicsit túl erőset ütöttem. De megérdemeli, nem tűröm el, hogy így beszéljen velem, a leg jobb haverom! – a szemem, üregesen csillog a könnytől. Majd rá kérdezek, hogy mi a baja már megint!
- Mi, bajod van megint Stan? – Reggel óta csak nyafogsz, már nagyon elegem van belőled, és csak beszélgetni akartam veled, de te? De te úgy beszélsz velem, mint egy ronggyal! Kiabálom most már szinte, mire a halak is ki kukucskáltak a tóból… a többiek, meg nem tudják eldönteni mi a bajom. – Elegem van belőled! Épp menni készültem, de ő csuklón ragadott, és a fához szorított, amitől, fájdalmasan felszisszentem. Könnyes szemekkel néztem rá. De ő egy csöppet sem sajnált. Inkább egy lendülettel engem vágott most pofon. Mire a fejem másik irányba húzódott. Én csak, jó akartam, és mit kapok? Ezt… Stan végig nyal az ajkain, majd a pólóm alá nyúl. Amitől egy halk nyögéssel jeleztem, „hogy hagyja abba”, hisz ott vannak még a többiek is. Kenny és Cartman furcsán pillantanak rám és Stan-ra. Stan abba, hagyta ezt a dolgot, majd Elen engedte a kezeim, és felém sem néz. Ezt a szemétséget! A fájós kezeimet simítom, mire Stan meg szólalt.
- Nem tűröm, el hogy így beszélj velem Kyle! Ezt kaptad tőlem. Legalább tudod, milyen vagyok, ha felbosszantanak! – mondja, és már megint csattant volna egy kéz, de Kenny le fogta Stan-t. Stan Kenny-re nézett szúrós szemekkel. Amitől kirázott még a hideg is.
- Miért Stan? – szólaltam, meg. De a hangom elcsuklik, minden egyes szónál. – Miért? Kérdezem, tőle ismét, de nem kapok rá választ. – Azt kérdeztem, miért? – Vagy betűzzem le? – ordibálom szinte… ő csak a szemét forgatja. – M.I.É.R.T? – Miért? Jön felém haladva, és most gyengéd hangon szólal meg. Mire felsóhajt.
- Abba hagynád, ezt a vinnyogást? – Figyelj, ő is reggeltől estig, csak ezzel zaklatott. Már tele van a tököm azzal, hogy nem hagynak nyugodtan élni! – Nos, akkor én kérdezek vissza!
- Miért vagy ilyen? – Miért nézel így rám? – Ha? – Már kezd nagyon elegem lenni, a hisztijeidből. Miért, vagy ilyen velem Kyle? – válaszolj. Képtelen vagyok válaszolni, a szó belém fagyott. Most gyűlöletet érzek, nem pedig szerelmet… Vajon létezett az is? A testem remeg a dühtől és a szégyentől. Sosem, éreztem ilyen meg szégyenítést a barátaim előtt! Térdre rogyok, amitől felzokogtam. Ő, meg csak meg fogja a cuccait és távozik. A többieket meg ott hagyva, és engem meg- meg alázva. Meg alázva érzem magam, a testem remeg a dühtől még mindig. Cartman, és Kenny sajnáltak szinte. Már csak, az hiányzik, hogy sajnáljanak… Kösz ebből nem kérek! Nagy nehezen összeszedem magam, meg a cuccokat is. És hazafelé vezetem az utat. A fiúk is ezt teszik. – Cartman nem érti az egészet. Kenny meg fogalma sem volt, neki hogy most mi történt velünk. Erre meg megszólal, majd Cartman-hez fordul.
- Akkor, most vége a horgászatnak? – kérdezi.
- Ezek szerint, na, induljunk mi is. – mondja Cartman.
- Ühm. – majd összeszedték a holmijaikat, és ők is hazafelé távoztak. Stan dühösen baktat végig a lépcsőn, mire az anyja meg szólította fiát.
- Hát, haza értél kicsikém? – jön tárt karokkal anyu. De ehhez semmi kedvem sem volt.
- Ja, meguntam így haza jöttem. – néz rám, majd elmosolyodik. Csak tudnám, minek örül ennyire.
- És, hogy ment a horgászás? – jön a következő kérdés… én csak egy hümmögéssel válaszolok neki. – Kicsikém? – Visszafordulok, mire aggódó arccal néz rám.
- Minden rendben? – kérdezi anyu.
Igen, csak fáradt vagyok… mondom, mire nyitottam a szobám kilincsét, de ő ismét kérdez.
- Csináljak valami ropogtatni valót? – kérdezi anyu.
- Köszönöm, nem kérek. Mondom, majd bementem a szobámba, és ledőltem az ágyamban. Egész végig csak ő járt a fejemben. Azok a szép zöld szemek. Csak kár volt, vele így bánnom. Tudom, szemétség volt, de ha reggel Shally a nővérem kora reggel baszogat meg minden, akkor ne csodálkozzanak, hogy ilyen vagyok. Sajnálom Kyle-t meg mindent, de felhúzta az idegeimet. Pedig nem tehetett róla. Addig gondolkoztam ezen, amíg el nem nyomott az álom.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.