Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Oneshot egy percesek, jóolvasást

Szép álmokat tesó!


Szereplők: Don x Miki

A naplenyugvóba megy. A négy teknős a megadott helyen rejtőznek a csatornába, a szeretet mesterükkel, Szecskával. Rafael az edző termében edz, hogy, minél erősebb legyen, amióta Leo learatja a babért. És amióta ő dirigál, azóta ilyen. Haragja, egyre erőssebbé válik. Donatello szokása szerint szerelget valamit a szobájában. Vagyis szerelgetne, de valaki nem hagyja békén. És ez a valaki nem más, mint Michelangelo. Michelangelo beoson Don szobájába, amikor észre sem vette. Úgy megijesztette, hogy még a forrasztópálcát is elejtette.
- Michelangelo! – Megmondtam, hogy ne zavarj, amikor dolgozom! – kezemet a szívemhez tettem, úgy megijedtem… sosem lehet, tudni ki jön be a szobámba. Sóhajtok, majd tovább dolgozom. Miki még mindig itt van, majd fogta magát és leült az ágyra. Megint felsóhajtottam. Leteszem az asztalra a forrasztópálcát, és feléje haladok. Majd átkarolom, és a szemébe nézek szúrós szemekkel. Ő meg nagy boci szemeket mereszt rám. Mintha nem is ő tehetne róla… a kis szemét, ezt még bánja, hogy velem kikezd.
- Mondtam, hogy menjél kifelé! – De, nem? – Úgy látom, neked céltáblára kell kitűznöm nagy betűkkel hogy, takarodj kifelé, ez az én szobám! Mondtam neki, szépen fogalmazva, hogy végre megértse. Egyébként is, van még két testvér, és pont engem kell zaklatnia? Lehet, hogy ő sértésnek vette, de kit érdekel? Legalább nem zaklat, amikor dolgozom. Utálom, amikor zaklatnak munka közben. Morgolódom az orra alatt.
- Most, meg mi van? – áll föl dühömben.
- Nem örülsz, hogy legalább valaki igazán, igazán… halkul el a hangja, én meg csak meredek előre.
- Igen? – Akkor nyögjed ki, végre hogy mit akartál volna mondani! – kiabálom vissza neki.
- Én… Én, szeretlek! Igen szeretlek. Olyan, nagy baj? – térdre rogy. Én nem tudtam, hogy ez a baja, de akkor sem kell a szobámban lennie, főleg nem akkor, amikor dolgozom. Oda megyek hozzá.
- Figyelj, jól rám, öcskös! – Nem kellett volna, ide beosonnod, amikor igazán tudhattad volna, hogy dolgozom. De te? Erre mit teszel? - A francba is Miki, kibaszuttúl unlak már. Sóhajtom, majd meg ragadom a kezét. - Ha te ezt akarod, meg kapod! Sziszegem a fogaim közt. Ő meg próbál szabadulni.
- Engedj el? – Engedj el, Don! – rángatózik, de én egyre jobban szorítom a kezét, amitől felordított. Dühös vagyok, de ennek mi az ára? Ez… bosszú.
- Jó párszor megrántom, amitől halk sikolyok jönnek ki torkán, de nem csak a torkán, ha nem könnyek is előjöttek. Fogom és az ágyamra dobom, majd rátelepszek.
- Don… nehéz vagy… nem bírlak el… – sóhajtja, és nyom a két kezével, de én meg csókolom. Majd szemébe nézek.
- Szállj le rólam, kérlek! – kapálózik, de semmire sem megy. Újra megcsókolom. Majd leszállok róla, és az ágy szélére ülök, ő meg csak fekszik.
- Tudod, Miki… én is igazából… én is szeretlek! – Csak az a baj, hogy testvérek vagyunk, és ez tudod, nem lehet köztünk. Mondom, miközben megsimítom arcát. Ő meg fogja kezem, és felül.
- Bátyó… Sajnálom, hogy megijesztetlek. Hajtja le fejét, majd elmosolyodom.
- Jaj, tesó, te Baka! Majd ismét megcsókoltam, de ez a csók lágy volt nem efféle durva, vagy szenvedélyes csók volt, hanem egy egyszerű, lágy kis puszi volt. Így voltunk egymás karjaiban zárva, te és én, majd az igazak álmát aludtuk. Most nem számít a munka, csak is egy valami számít igazán, hogy te boldog lehess. Megvédelek minden bajtól, akármi történjen. Én csak nézem szép arcát, milyen békésen alszik, miközben engem is elnyomott az álmok országa. Így aludtunk el, egymás karjaiba zárva békésen, nyugodtan, senki sem zavarva. Szép álmokat tesó!

~Vége~

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.